2011. június 30., csütörtök

egy tökéletes hétvége - szombat

 Szombat reggel fél ötkor ébredtem, a kis gumis botom már össze volt rakva , csak megragadtam és már kint is voltam a faházam mögötti már megkotort csatorna részre. A sügereket a csatorna széleben sejtettem a megmaradt növényzetben. Az első 1 órában 5 kis csíkos vitézt emeltem ki, az utolsót éppen időben... egy közel másfél kilós csuka kívánta meg az én kis halamat. Sajnos a sügereknél továbbra sem tudtam a 10-12cm fölé menni, el is ment a kedvem a fotózástól.

Közben megérkezett Viktor barátom, átnyergeltünk a kisebbik tóra, hátha az Ő helyismeretével megtaláljuk a sügereket a "csónakkikötő" környékén. Neki elkezdtek beesni nano gumikra a csukák, nekem 1 bugyli jött. Úgy döntöttünk, hogy míg meg nem jönnek a barátaink addig a hátsó nagy tóra megyünk át, ott akaár szép csukákat is foghatunk. Botcsere, pulse 5-20gr, kicsi zauber 2000 orsó 0.1-es PP piros színű fonott volt a felszerelés a csukák ellen, s persze nagyobb twiszterek, gumihalak és nehezebb jigg fejek az újra feltámadó szél miatt. Viktor elmesélte merre vannak a tóban a törések, de amíg én próbáltam ráérezni Ő több csukát és ezt a szebb sügeret varázsolta ki.


 Tovább álltunk, újabb twisztert tettünk fel. Nekem volt néhány lekövetésem, Viktor fogott néhányat mellőlem majd tovább állt egy sarokkal. Na ott aztán elszabadult a "pokol". Barátom már fogott néhány szép halat, de ott akkor elkezdett fohászkodni. Mi már csak akkor értünk oda mikor a fenevad a szákban pihent.


Viktor és az 5kg

A tavon én még mindig csuka nélkül voltam, csalit cseréltem Viktor tanácsára. A fenevad is egy sárga twisztert kívánt meg így reggel. A következő szakaszt már a "tuti" csalimmal kezdtem megdobálni, mikor egy hatalmas rablásra lettem figyelmes épp dobstávolságban. Már nem is hittem , hogy én itt halat foghatok.... valami hiányzott. Tíz perc múlva már tovább akartam állni, de még adtam magamnak néhány esélyt. A parttal párhuzamosan elobtam az említett rablás fölé, engedtem a twisztert a fenékig majd lassan megindítottam a sárga YUM gumit. Két tekerés után jött egy lassu elneheződő kapás. A csukám addig nem is közdött míg a lábamhoz nem húztam, mintha értetlenkedne a történteken. A szaltók elmaradtak, de négy-öt kirohanást és fékhúzást azért produkált a hal. Türelmes fárasztás után Viktor barátom megmerítette a halat, mely rövid pergető, legyező horgászatom eddigi legnagyobb hala lett.
a csukám

Ebéd előtt a tó még adott három méret körüli csukát, szépen bejártuk a tó északi végét is s sokat beszélgettem a srácokkal. Visszasétáltam a sügerem botomért, gondoltam ennyi csuka után már itt az ideje tovább keresni a sügereket. Jól szórakoztam avval, hogy a felnőtt növényzet "ablakaiba" ejtegettem a kicsi gumihalakat és szép vörösszárnyúakat és sügereket szedtem ki.
egyen sügér,  a nagyok elkerültek

vér vörös

 
Ebéd után volt még egy kis időnk visszalopakodtam Zalan barátommal ( http://www.sugertanya.hu/) a csatornához, vérkeszegeket fogdosni. Itt jött még nekem a sügerek, vörösök mellett egy méret alatti balin, majd egy mini jiggre kötött naracs marabu léggyel fogtam még egy sügeret.

a balin

Remek napot fogtam ki, megfogtam életem csukáját, első pergetett vörösszárnyú keszegeimet, sügereket, csukákat és egy balint. Hazafelé volt még egy kis időm, gondoltam néhány domival felteszem a koronát a szombati napra. Két pergetett domi után megfogtam életem első jászkeszegét, de nem tudtam lefényképezni mert épp akkor kaptam egy hívást, szóval inkább útjára engedtem halamat.


a nap végi domi



Igazán változatos teríték sikeredet ezen a szuper szombaton!!!

2011. június 27., hétfő

Egy tökéletes hétvége - péntek


Múlt héten pénteken, sikerült 1 nap szabadságot kivennem, hogy másik kedvenc hobby-mnak éljek néhány órát. Reggel 8 órakkor már össze is szereltem a szörfömet, az egyik kedvenc North Ram 8.4-es vitorlámmal a parton vártam a szelet. Néhány perc múlva már a vizet hasítottam , s kerestem a tó közepén az ideális szelet. Kissé erősödött a szél, már nem volt kényelmes a nagyobb vitorla így a parton rövid szerelés következett és egy mérettel kissebbel ( 7.3m2)  már újra a vízen voltam. Azon a délelőttön nem volt nálam gyorsabb , de csak azért mert az igazán jók nem értek rá ( itt is van bőven mit tanulnom ).

Délután háromkor rövid randi a feleségemmel, ebéd és kv. Még egyszer megkérdeztem, hogy akarja e édes kettesben eltölteni a Szent-Iván éjszakáját a mesés Robinsonon, de nemet mondott, félt az időjárástól ( nem jött be, gyönyörű időnk volt, többen szénné égtünk... a polár becsapja az embert, MINDIG kenjétek be magatokat magas UV védelmű naptejjel, ha horgászni mentek).

Este érkeztem meg, a házigazdák mint jóbarát üdvözöltek ( néhány szép napot már eltöltöttem náluk ), megkaptam a 9-es faházat újra ( lassan 3. otthononom lesz ?  :) ).
Gyorsan összedobtam a Daiwa megaforce jigg botomat  ( 240 2-14gr ) és zsebre vágtam a mini kopytos dobozomat, irány a sügértanya!!!

A vízben azonban alig volt szabad hely a csatornán, nem igazán lehetett megdobni a helyeket pedig folyamatos sügér rablások voltak a növények közt. Legyezésről meg szó sem lehetett mert a szél nem csillapodott.

A kicsi tó bal felső sarkát vettem célba ahol egy régebbi vihar bedöntött egy nagyobb fát. A fa mellől 3 sügér , egy bugyli és egy méret körüli csuka jött.



3-ból egy, sajnos ez volt az egyenméret


a bugyli... a méretesről már nem tudtam jó fotót készíteni

Végül, mire lement az Nap az idei egyik leghosszabb műszakja után, már a szél is lecsendesedett, kisimult a víz, s igazán szép kép tárult elém. Talán ez a kis videó valamit átad a gyönyörű naplementéből.
video

2011. június 20., hétfő

Kárpótlás.... mert megérdemlem :)

A szombati kudarc után kellett egy jó kis peca...

Ma hétfő reggel nem én voltam a reggeles a bankban, elvittem a levágott füvet a zöldhulladék lerakóba, majd lenéztem a kis fővárosi patakomhoz. Hát nem voltam boldog, mert a kotrógépek dolgoztak és emberek horták a fémrácsokat a patakba...

Alig vártam a munka végét, mert úgy gondoltam azért egy próbát megér az alsó rész is... Este 6 után tettem le az autót, majd irány a víz. Az alsó szakasz igen kakaós volt, gondoltam ha nem lesz kapás 20 dobás után akkor a felejtő...

A 11. dobás tán azonban egy ekkora patakhoz képest hatalmas domi ugrott szinte a kiemelés előtt álló FEFE speciál után, de nem akadt meg... Szóval úgy tűnt, hogy érdemes maradni :).

Három halat akasztottam, de kettőnek folyt a teje így úgy döntöttem, hogy most nem alkalmas az idő további horgászatra. Hagyni kell a csapatot szépen leívni, hogy legyen jövőre is utánpótlás.




Folyt a teje...

neki is... abba hagytam

mindig nálam vannak

Szombati kútba esett legyezés a Zalán

A pénteki napon a munkahelyem a 20 éves évfordulóját ünnepelte Balatonöszödön, de én inkább kevesebbet ittam mert a tervek szerint szombaton hajnalban a felső Zalán szerettem volna legyezni egyet.

A vízállás már napok óta +32 és +33cm között ingadozott, esőnek nyoma sem volt, ezért volt meglepő, hogy a barátom azt üzente: a víz még kakaó... azt hittem viccel , míg meg nem pillantottam a vizet. Igazaból még most sem tudom hova tenni, tavaly ennél magasabb víznél jobb volt a víz átláthatósága... :(

Gondoltam, én akkor horgászok mikor időm van, nem vagyok azon szerencsések között akik akkor horgásznak mikor jók a feltételek.

Több szakaszt megnéztem, de semmi mozditás sem volt. Néhány próbálkozás után úgy döntöttem, hogy ez most nem a legyezés napja.. :(

Visszamentem az autóhoz , felszereltem az kis pulse-t s összeraktam a legyes szerkót. Sajnos egy ökörséggel folytattam, ezt NE csinálja utánam senki!!! A kulcsom a csomagtartóban maradt, s én  önkéntlenül lezártam :( Még szerencse, hogy a mobilom nálam volt, így tudtam segítséget hívni. A feleségem utánam tudott jönni, így amíg meg nem jött a segítség, rögtönzött pikniket tartottunk a Zala partján... Igazán élveztem a kis pihenést, de ha Ő nem lett volna , hát nem lenne ennyire kellemes a beszámolóm....

A tanulság, hogy legyen egy vízálló tasak a nyakban ( kulcsnak, papíroknak és mobilnak ) amit semmi körülmények közt nem teszünk le, s mindig húzzuk le az ablakot... hátha egyszer másznunk kell...

Varakozni jo ...

itt meg csak 1 ora telt el...

hozott ebed... paprikas csirke..hmmm

5 oraja varjuk a segitseget

irany a szederbokor

gyujtugetek a vacsihoz ...

BG ezen hogy tud tulelni???

Fővárosi UL pergetés

A csütörtök reggel is korán indult, 11 óra munka, 1 óra vásárlás ahol a kedvesem kívánságát teljesitettem, de aztán verge nekem is eljött a vakáció!!!! Gyerekek nagymamánál, apa rövid pulse-al és Fefétől kapott bogár utánzattal máris egy Fővárosi patak partján találtam magam. Egy baj volt csak.... este hét már el is múlt...


Ez a Főváros
A vizet meglátva azt hittem, hogy rosszul döntöttem... folyamatos szedések voltak, de csak az apraja...kezdetben sok ütésem volt, de nem akadtak meg... gondolom én is jócskán hibás vagyok, mert már hónapok óta nem pergettem csak legyeztem...

Aztan a "túra" halával indítva beindult az üzlet...egy rontott kapást dobtam túl, hogy újra rávegyem az uraságot mikor a beesőt levette egy szebb domi... talán még 25cm is megvolt...




A túra hala

Néhány egyen hal után,  egy néni a kertből megkérdezte hogy miért itt pecálok mikor a fenti tóban akár 3 kilós pontyot is lehet fogni , s itt még Ő 20 éve nem látott halat csak békát és récéket... 1 percen belül már mutattam is neki, hogy bizony laknak itt halak... 20 év hite omlott benne össze... de nagyon örült
A néni hala :)
Végül  6 domi került ki a partra, több rontott kapás melett, de az eredeti hármas horgokat le kell cserélnem mert a kisebb halakat csunyán felfűzte....

2011. június 14., kedd

Kispatakos felfedezés

Pünkösd hétfőre megint kaptam kimenőt, újra megtamadtam 2 barátommal azt a csodálatos kis patakot ahol azokat a szép halakat fogtuk. Sajnos az előjelek nem voltak kedvezők, mivel a térségben csütörtökön jelentős csapadék esett, de mi akkor megyünk horgászni ha van időnk s nem akkor amikor a legjobbak a körülmények.

Okos ember ilyenkor ha halat akar fogni akkor felkeres egy tavat vagy olyan patakra megy ahol nincs eppen áradás vagy kakaós víz. De nekünk más cél is lebegett a szemünk előtt... ezek a napok pont arra valók, hogy a majdani értékes jó napokat jó helyeken töltsük el.

Szóval az első órák a patak felső szakaszának a felfedezésével teltek. Volt benne egy kis hátsó szándék is, abban reménykedtünk, hogy a fenti részek kevésbbé lesznek kakaósak. Sajnos hiú ábrándnak bizonyult ez a feltevés, mind a hárman ütés nélkül dobáltuk végig a felső szakaszt.

Visszatértünk a jól ismert alsóbb szakaszra, iszonyatos kakaó/kávé a víz :(. Egyik társamnak sikerült egy akciót kicsikarnia s szákba is terelnie egy kisebb sebest...

A patakgazda iránymutatása alapján megnéztünk egy másik szakaszt is, a víz hasonló de a a meder tele van haltartó helyekkel... már alig várom, hogy jobb idő legyen s meg tudjuk nimfázni a helyet...


A nap végén sikerült egy rákász varsát begyűjtenünk, akinek hiányzik az átveheti nálam :).

Örömpeca , de még mennyire !!!


a kis tározó

Egy igazán tartalmas hétvége után a zárásaként elvittem a fiúkat egy budaörsi záportározóhoz horgászni. Már otthon kicsit  nyűgösek voltak, semmi sem volt jó, gondoltam ez majd kicsit megnyugtatja Őket. Régebben jártam máér erre, miután a Google Maps-en felfedeztem ezt a helyet, akkor a parton üldögélő fickó azt mondta itt csak kárászok vannak.

Mivel nálam már nem múlhat el úgy a péntek, hogy ne vegyek egy doboz csontit így minden adott volt egy jó pecához. Még egy fél csomag Timar-mix-et is találtam az igazán rövid match botos palyafutásom ( 6 horgászat? ) maradékát.

 
bevetésen
A fiúk igencsak kitettek magukért. A rendelkezésünkre álló másfél óra alatt összesen 35 kárászt fogtak, s a végén már nem nekem kellett a halakat leszednem a horogról és újra csaliznom a horgokat. Még néhány közös peca és már talan tényleg együtt horgászhatunk :).

Áron 21 kárászt fogott
 A


Kolos 14 halnál hagyta abba és támadta meg a játszóteret :)
Budaörs 2011. június 5.

2011. június 5., vasárnap

Budapesti legyezés

Ma délelőtt elnéztem arra a patakra, mely életem első legyes halát adta. Sajnos már megkezdték a patak kotrását, majd megkapja terméskő ajzatot és terméskő oldalfalat. nem sok hely marad majd horgászatra és a halak élettere is megváltozik.

Rengeteg kis domit(?) láttam, szedegettek is rendesen, de Őket sem sikerült becsapnom, hiába tettem fel a legkisebb száraz péres legyemet... Most a WB semmit sem értek, csak nimfára volt kapásom, de vagy akasztás után maradt le vagy a hal vágott mellé.

A sínpályák mentén volt úgy, hogy a 10m-re leengedett nimfám kapásjelzőjére rabolt rá, de amint lecseréltem szárazra arra már rá sem bagózott.

Majd egyszer meló után még erre kanyarodok ...