2012. szeptember 25., kedd

A csodálatos Hernád - Pere

Van egy kis ( nem is annyira kicsi ) közösség  a nagy világhálón akiket a horgászat iránti szent őrületük és a halak tisztelete tart össze ( s még néhány szuper közösségi ember akik nem ismernek lehetettlent ). Ezt a közösséget jónéhány UL pergető és néhány lelkes legyes alkotja, akik évente egyszer megpróbálnak összejönni a Hernád partján és kellemes órákat, napokat töltenek el.

Nem akarok nagy feneket keríteni ennek a beszámolónak, mert igen sokan megírták már az élményeiket s bőven több fényképet készítettek mint én. Nekem ez volt az a peca ahol kiélhettem felfedező kedvement és igazán hard-core körülmények fogadtak néhány helyen. De nem ismertem lehetettlent, s ha az ember átvágott néhány holtágon, szeder erdőn stb... akkor néha igazán vadregényes helyekre tévedt. De a vízpart sokszor nem volt érintetlen , rengeteg helyen láttam leszúrt Y ágasokat.

Szombaton szó sem lehetett legyezésről a szél miatt, de azért megpróbáltam... Sajnos az #5-ös botom túl könnyűnek találtatott, így aznap pergetve fogtam a halakat. Steve barátomnak sikerült néhány képet lőni a két legnagyobb balinomról, a többi olyan 20-25cm közé esett.

szó szerint kifárasztottam

az első halam amit a Hernád adott

bőven méretes

második is egy balin volt

jó indulattal méretes?
Másnap reggel a szemerkélő esőben indultunk Nyékre a nagy sügerekért. Közben egyre jobban rázendített, így már bántam, hogy nem a mellest raktam be. Ráadásul a fejem is kezdet nagyon fájni, egyre küzdelmesebb pecának ígérkezett. Péter baratunk megmutatta a tuti helyeket és magunkra hagyott. Nekem DS-ra jött három sügér, de egyik sem volt "figyelemre méltó". Aurélnak és Viktornak ellenben jött egy-egy szép darab, de nem volt sügér exodus ebben az esőben. A napomat Tamás és Steve mentette meg, akik szintén megunták az uszoda pecát és visszatértünk Perére.

A Hernád nem szenvedte meg az esőt, magamhoz vettem a legyes cuccot egy fejfájás csillapíttót s vizet. Mivel a virtuális fogási naplómból már csak a domik hiányoztak, így már csak rájuk fentem a fogam. Már előző nap is látszott, hogy nemcsak a szél miatt ment rosszul a dobás , hanem a streamereim is nehéznek bizonyúltak. Így most ezek is a szálláson maradtak. Most is Steve-vel indultunk neki felderíteni a terepet, a blogján látható mi mindenen kellett átvágnunk mire a vízhez jutottunk ( egyes irókat már egy kis köves part is "megrettent"). Steve dobálta meg a helyeket UL bottal, s aztán én szűrtem meg léggyel.

az első hernádi domim

legyes versenyen már mérik

vertikális domi

csokitó légy... ronda, de finom


kősivatag... hernádi sóderes

Steve perget
Minden halamat odaadtam volna azért a balinért amit nem fogtam meg. Itt a sóderpad mellett volt egy gyors rész, melynek a szélvízében rabolt egy balin. Többször láttam , gondoltam megpróbálom megcsípni. Megnéztem az előkémet, ki volt rojtosodva így lecseréltem ( 16-os ) és feltettem egy kisebb clousert . Szépen átdobtam a túlsó partra, hagytam kisodortatni a vizzel a langó széléhez majd óvatosan meghúztam. Elementáris ütést éreztem... majd megkönnyebbült a botom. Iszonyat káromkodás hagyta el ajkamat, nem vagyok valami büszke rá. De annyira tudatosan készültem erre a halra, annyira gondosan átnéztem a felszerelést, s megterveztem a dobást...  Ha talán 18-as előkét teszek fel, akkor talán nem durran el a kapás után... Soha nem tudom már meg...

Már alig várom a jövő szeptembert, reszkessetek balinok, domik!!

ps) a Hernád Gibártnál 30-33cm volt, így sok helyen lehetett gázolni...

2012. szeptember 24., hétfő

Beetetés

Elkezdődött a suli, már sárgulnak a levelek és az irigyek. Kaptam egy fél nap kimenőt, gondoltam megnézem hogyan áll a kis bakonyi patak, eszik e még a sügér. Korvin barátom mindig azt a nagy Dunát ostorozza, gondoltam ráveszem egy kis patakozásra. Nem kellett sokáig győzködnöm, beszerezte a családi engedélyeket és másnap reggel már a kapuban várt. Mindig meglep az udvariasságával, nem vagyok ehhez hozzászokva a mai világban.

Egy óra múlva már beöltözve álltunk a patak partján, elmeséltem mire lehet számítani, hogyan érdemes itt horgászni. Megpróbáltuk a felső részt de nem igazán adott halat, napijegyet is kell venni így elundultunk lefelé, ott van néhány jobb gödör. Magára hagyom az "emberemet" míg meghívom egy napijegyre, mondom, hogy beetetés folyik :).
 

a kényelmes legyes

a modern legyezés
Végén egyre jobban ráérzet Tamás a kispatakos legyezésre, sorra jöttek neki az apró sügerek és még bodrit is fogott nimfával. Sajnos nem sikerült a koronát feltenni s ekkor még nem jött neki össze a vad sebes ( nem úgy mint most hétvégen, beérett az etetés ).
nekem csak egy jött az idei telepítésből
 
igen csak soványka, a sügerek nagy gondot jelentenek

ezekről a kis vitézekről van szó

nagy konkurenciát jelentenek

egy kis domit is sikerült becsapni
Furcsa ez a víz, benne vannak a sebesek de annyi a sügér, hogy mindent leszednek a sebesek elől. Csak akkor lehet jobban fogni a pisztrángokat, ha a felszínről is szedegetnek. Ami meglepő volt , hogy idén sokkal kevesebb domival találkoztam, mint egy éve. Sajnos már-már meg lehet húzni az idei év mérlegét, mert még néhány nap is életbe lép a sebes tilalom.

Október 1.-től már csak azon lehet imádkozni , hogy idén ne szokjanak rá a helyiek a pisztráng húsra. Talán ebben segít, hogy idén nem voltak sebes fogások és a halak sem mutatták magukat annyira mint egy éve. Most jön el a természet ideje, remélem lesz esélye ezeknek a szép halaknak tovább örökíteni a génjeiket, s jövőre találkozunk újra. 

2012. szeptember 12., szerda

Tour de Hongrie **** Aliga - Kerkaszentkiraly

A balatoni napok után megérkeztünk Zala megyébe, itt ért véget a túránk. Megtettem néhány száz kilométert, sok helyen horgásztam de igazából sehol sem töltöttem sok időt a vízparton. Olyan volt, mintha egy szenvedélybeteg leszoktató kúrán venne részt. Minden nap egy kis horgászat, hogy a szenvedélybeteg megkapja a napi betevőjét, de még az egészségügyi határérték felett :).

Nem akartam a Zalára menni. Elegem volt abból, hogy a legjobb haltartó helyeken üres vizet találok, s csak tesztelhetem a csalik mozgását. Sajnos elég üres a víz azokon a részeken amit meg lehet horgászni. Talán a sikertelenség elkoptatja a ransicokat is, s újra kap esély a víz a regenerálódásra.

Szóval megint Kerkaszentkirály felé vettem az irányt, s abban bíztam most megtalálom a nagy domikat vagy a Kerka torkolatnál a balinokat. Pergető cucc nem is volt nálam, itt a legyes motyó a nyerő ( mondom ezt a magam hallatlan nagy tapasztalatával ).

Reggel napkelte után érkeztem, a torkolat volt az első hely ahol beálltam a vízbe. Azt hiszem a legyezés tényleg művészet. Ha az ember rossz lábbal kel fel, rögtön meglátszik a dobásain. Én nem vagyok dobóművész, egyszer vettem részt egy gyorstalpalón ( Ernő , köszönöm ) s végeztem néhány száraz edzést is. Most azonban olyan káosz volt minden dobásom, hogy azt le sem lehet írni. Egyszerűen szétvertem a pályát.

Leültem a partra és át kellett gondolnom, hogy most miért is vagyok itt? Ez nem verseny ahol minnél több halat kell fogni, nem kell bizonyítani senkinek. Élvezd a természetet, a dobást, a legyeidet és ha fogsz néhány halat akkor az már csak a ráadás.

Tíz perc szünet után beültem az autómba és tovább álltam. A kis meditáció sokat segített, most már lassan  kezdtem magamra találni. Egyre jobban sikerültek a dobásaim. A halak is megjöttek.
szebb domik, de max 20cm

víz alatt

szakadt part, sajnos az objektív még vizes

tudom köves kép, de ő volt a legnagyobb

vörös

kölyök balinok

itt volt a legtöbb hal...

a pálya

mint a Zagyva, csak nincsenek bokrok ( határfolyó )

balra Szlovénia

jobbra Magyarország

kavicspad

egyen domik idén, jövőre +5cm

polibogár

nimfával sügérek

mindenhol domik, 5cm-25cm-ig
Szóval jó kis peca volt. Lassan beindultak a halak, én is javultam. Ha valaki "halálra" fogta magát pisztrángokkal Szlovéniában, Horvátországban és még hiányozna egy kis domolykózás akkor hazafelé az M7-es álljatok meg Kerkaszetnkirályon. 

ps) ez a falu él, itt nincsenek besavanyodott emberek, van humorérzékük és a "művészetük" kiemeli a tucat falvak közül. Érdemes ide ellátogatni / benézni akkor is ha nem horgászni jöttök.
Aprajafalva

Hókuszpók nem horgászni jött


Meneküljetek törpök !!!

ki gépen száll fölébe

bizalomgerjesztő gépszerelő


Egyiptom

van ennél nagyobb templom is

2012. szeptember 10., hétfő

Tour de Hongrie **** Bakony - Aliga

Mivel a sárvári üdülés nem jött össze erre a hétre kellett valamit találnuk , lehetőleg vízparton. Rengeteg szállást hívtunk fel, szinte mindenhol teltház fogadott minket vagy nem volt megfelelő a hely. Mindenképen a Dunántúlon kerestünk szállást, mert onnan szándékoztunk tovább menni Zalaegerszegre ( a srácoknak ígértünk a suli előtt még egy nagymamás hetet).

Jött egy kósza ötlet, próbáljuk meg a Club Aligát. Már tíz évvel ezelőtt is "gáz" volt a szállás és az étkezés is. Ellenben a partja nem zsúfolt és finom a lángos, sült-hal. Volt 2 éjszakára szabad szobájuk, így lefoglaltuk. Sajnos volt egy kis félreérteés. Mi úgy hittük, hogy a *** részben van hely, de nem .... Hát a srácokat egyenesen sokkolta a "minőség".

Én meg dörzsöltem a tenyerem, jól bebalinozok ... Reggeli előtt , hajnalban keltem és kihúztam a spiccre pergetni. sajnos dobótávban semmi érdemleges nem történt. Ellenben a rövid móló és a strand közt egymást érték a rablások. A csónakos pecásoknak sem termett semmi babér pedig a lábuk előtt zajlott a nagy csata.

Én ekkor otthagytam a nagy mólót és elmetem csendesebb vizet keresni, az "uszodán" túlra. Itt hamar megfogtam ezt a siheder balin komát ( szerintem ez volt az idei első legyes balinom is).
kölyök balin
Jól megérdemelt munka otán jöhetett a reggeli, s már terveztem is a holnapi gázlós legyező pecát a strand határához.

Reggel nem is az órámra ébredtem, hanem egy "kellemes" kis viharra erős széllel és esővel. Nem tudtam magamat rávenni, hogy kimenjek. Sajnos vissza aludtam , s csak reggel hétkor ébredtem fel. Mivel addigra kitisztult az idő, gyorsan magamhoz vettem a cuccot s már trappoltam is a vízparton. Gyorsan , de óvatosan eljutottam a bójákig ahol most csak derékig ért a víz és kb 30C volt. Sajnos úgy tűnt lemaradtam a nagy előadásról , ha volt ilyen ezen a hajnalom egyátalán.  Ellenben megjelent a kerékpáros vagyonőr ( Aligán 2 óránként járőröznek, így ellenőrzik a szabályok betartását), s ki akart parancsolni a vízből.

Tartottam neki egy kis jogi előadást, miszerint nem a kikötőben horgászom ( ami tilos ) s nem is a strandon, mivel a második bójasoron kívül állok. Szerinte ez csak akkor igaz, ha Tihanyról gyaloglok át, ha a papucsom a strandon van akkor már szabályt szegtem. Jót nevettem rajta aztán udvariasan megkértem, hogy ne zavarjon horgászat közben.

Sajnos nem volt sok időm, mert az első "fecskék" már megjelentek reggel nyolckor a strandon ( miért nem alszanak és reggeliznek az emberek ebben az időpontban a szabadságukon? ) így már nem akartam ott "bohóckoni" a vízben állva.  Ez a nap már az ördögé. Nem biztos, hogy aki korán kel az aranyat lel. Ellenben aki nem kell fel a Balatonon korán a balinok kedvéért az nagy valószínűséggel nem lel aranyat. Természetesen MINDIG vannak kívételek :).

ps) a szállás förtelmes talán még Pozsgay elvtárs is ebben az ágyban aludt és ezen a szőnyegen járt, egy koleszban jobbak a feltételek. De még mindig "csak" 210 a sima lángos, a sajtos-tejfölös is 410. Ráadásul lehet kapni Meggy és Szőlő Márkát ami nagyon bejött a fiúknak. Este megnéztük a kertmoziban (mutatóban is alig látni működőt) a Madagaszkár 3-at, s napközben lefáradtak a srácok  Zamárdi Kalandparkban. Az egyik legjobb programunk volt ez a kétnapos nyaralás a Balatonon.

2012. szeptember 6., csütörtök

Tour de Hongrie **** Eger - Bakony

Egerből hazafelé jó lett volna a Zagyván megállni Hatvan körül és dobálni egy kicsit, de néhány rokont is vissza kellett hozznom Budapestre így ez a kaland most kimaradt. Másnap reggel beszéltem a családdal, délután indulnak csak Zalából, még volt időm egyet horgászni. Irány a Bakony, legyezzünk pisztrángra!

Útközben megálltam egy pataknál, gondoltam ilyen tiszta és meleg vízben kell, hogy fogjak néhány szebb domit. Egy híd lábánál szálltam ki, gyorsan magamhoz kaptam a kis Traum River botomat és egy doboz legyet. Tíz percre szálltam ki, hosszabb lett.

Sajnos nem vettem magamhoz telefont/fényképezőt így a képek erről a szakaszról most kimaradnak.  Büszke vagyok a látott domim megfogására. Két fűzfa között volt egy "gyűszűnyi" hely ahol lehetett dobni, a víz közepén egy hosszú hínár telep után a túlparton lévő folyosón ettek a halak. Na nekem oda sikerült "bevarázsolni" a szárazlegyemet, melyet egy 25cm körüli domi vett le. Meg kellett állapítanom, hogy van itt lehetőség s méltatlanul hanyagoltam ezt a szakaszt.

Kicsit feljebb mentem és készítettem néhány képet a vízről. Ha a víz kezelője lennék,  mepróbálnám pisztrángosítani ezt a szakaszt. A fákkal fedett részeken igazán hideg volt a víz és a kövek közt volt elég kaja is.
igazi pisztrángos víz lehetne... hűvös volt a víz

én benne "látom" a sebest

kaja van, lehetne turbózni
Tovább álltam a kedvenc vizemre, nem voltak nagy terveim. Nem akartam hosszú szakaszt végighorgászni sebesek reményében.Inkább arra voltam kíváncsi, hogy milyen élményeket rejt a patak ha egyszerűen "csak" horgászom. Azt már tudom, hogy sok sügeret lehet itt fogni. Sajnos nem nőnek meg mert domikkal, sebesekkel és egyéb halakkal kell versenyezni a táplálékért, s az élettér is beszűkült az alacsony víz miatt.

A sügerekben nem kellett csalódnom, kb 100-150m szakaszt hogásztam meg alaposan, itt most számoltam egy ideig a sügereket. Harminc után azonban feladtam, majd egyszer veszek egy számlálót :). Lassan tényleg úgy lehetne reklámozni, hogy az ország legjobb csapósügeres vize, de sajna a méret az igen kicsi.
nimfák működnek

van aki ekkora wobblert rak fel :)

bodorkák is jöttek
Azért ritka az az alkalom, hogy az ember pisztráng fogás nélkül kénytelen elhagyni a vizet. Nekem végre sikerült egy szebb példányt is megakasztani és egy pillanatra a fényképező gép elé invitálni. Sajnos az idei legnagyobb meg sem közelíti a tavaly fogott halak métretét. Remélem lesz elég víz és kaja, hogy jövőre már 30 cm körüli sebesek küzdjenek a horgon.

óvatos kiemelés

Pampalini sebese
Végére néhány kép mely bizonyítja, hogy a vizeink minősége mennyit javult mióta szaporodnak a szennyvíztisztító telepek s a mezőgazdaságban is környezetkímélő műtrágyákat használnak.
szép nagy rák

a sebeseknek vele is meg kell küzdeni az élettérért
Remek napot zártam ezen a meleg nyári délelőttön, csodálatos környezetben, senki által nem zavartatva lehetet űzni kedvenc hobbimat.