2010. december 21., kedd

Bemutatkozás

Majd negyven éve láttam meg a napvilágot, azóta rengeteg víz lefolyt a Dunán (főleg idén :) ) . Gyermekkorom nyarait a Velencei tó partján töltöttem, ahol az első horgászbotom egy mogyorófavessző volt, harapófogóval készített gyűrűkkel melyre egy "zseb pecát" szereltem fel. Bodorkákat és dévéreket fogtunk , de én már akkor sem szerettem a halat, így mind "ugrott" vissza a vízbe.

Évekig tartott az úszózás , de aztán a szomszéd fiú új játékszert kapott ami elragadott a horgászbotom mellől. Egy Alpha 160-as windsurf volt, mely új távlatokat nyitott meg előttem. Évekig mellőztem a halakat és csak a széllovaglás és snowboard a hobbim, míg egy céges síelős hétvégén kiderült az egyik kollégámról, hogy Ő horgászik.

Az idei első tavaszi napsugarak már bottal a kezemben értek egy kis hazai folyó partján. Újra kellett megtanulni a módszereket, rengeteget olvastam és chat-eltem, hogy minél több tudást szívjak magamba. A tárgyi ismereteket könnyű megszerezni könyvekből, de a horgász tudást csak a parton eltöltött rengeteg óra hozza meg.

A blogomban szeretném megosztani veletek a kezdő horgász botladozásait és szívesen veszem ha megosztjátok velem a tapasztalaitokat. A blog témája elsősorban az UL pergetés és legyező horgászat lesz.

Cserében ellátlak titeket néha kéretlen tanácsokkal is, mikor mibe érdemes a megtakarításaitok egy részét befektetni, mivel már több mint 15 éve evvel keresem kenyerem. Alkalmanként felkerül majd néhány nyári szörfös  kép és beszámoló, s remélem sikerül hidat építeni a horgász és szörfös társadalom közé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése