2012. január 11., szerda

Gyerekjáték -- kedvenc domolykós legyem ...

Ebben a holtszezonban már a harmadik fly swap-ban veszek részt, most végre a domolykós légy a csereüzlet tárgya. Délután a nagyobbik fiam tanult  Adriennel, mi meg a kisebbikkel némi Angry Birds után nekiálltunk legyet készíteni. Az alapokat a fiam rakta le, majd némi segítség után én fejeztem be a legyet. A swap-ban résztvevők megnyugodhatnak , ez a légy a fiam dobozát díszíti, nem keverjük be az elküldésre váró 16 fős kontinges közé :).

Ennek a légynek az őse egy átlátszó fehér gyöngyöt viselt a szemnél és a testén ezüst bordázatot. Azt a legyet Ernőtől kaptam azután, hogy elpanaszoltam az első bénázásaimat a domolykók ellen. Az a légy adta ennek a domigyilkos légynek az alapját, amit gondolom már más is készített az idők folyamán... Na lássuk, hogy is készül.
Úristen, mit keresek én itt ???

na mi lesz már? kezdjük??

ezekre lesz szükségünk
TIEMCO 100BL 10-es horog, piros gyöngy a Müllerből, fekete tyúk nyaknyúzat a Kalandból,  fekete cérna, fekete mű dubbing a Hends-től, s fekete biots.

ne felejtsük felfűzni a gyöngyöt

így ni

tegyük be a satuba
  
alapkötés könnyedén


ez lenne a fekete biots, ebből lesz a farok
 
a biots így néz ki bekötve
 A biots bekötése előtt az öbölnél alakítsunk ki egy kis "gombócot", ami majd eltartja szépen a horogszártól a két toll szegmenst.

feldolgoztuk a dubbingot is

nem kell sok, ennyi pont elég


fenn van a kis gallér a tyúkból, elég jól néz ki

reszkessetek domik!!! jövök!!!

7 megjegyzés:

  1. Hello

    Köszi, ez pofonegyszerű, kedvet is kaptam hozzá, megnézem majd hogy állok anyaggal.

    Ez így akkor sima szárazlégy? Szoktál vele még valamit variálni?

    Üdv.
    kareszoft

    VálaszTörlés
  2. Legjobb az utolsó képaláírás és hozzá a fiad tekintete!

    VálaszTörlés
  3. Nem száraz, ez a nimfa és a nedves között van félúton, de elfogadjuk nedvesnek. Ezt a bordó gyöngyfejet nagyon szeretik a domik. Nimfának szoktam kötni narancssárga spectra dubbinggal, és működik.
    Jó képriport, tetszik, a fiaidat meg be kell oltani! :)

    Üdv.: TT

    VálaszTörlés
  4. Pali ez remekül sikerült :) Mármint nemcsak a légy, hanem a bemutató is. Grat!

    VálaszTörlés
  5. Milyen ki8csi, és hogy tudja:)!
    Grat!
    üdv,
    P.

    VálaszTörlés
  6. köszönöm fiúk! most Áron is szeretne egy legyet kötni, majd kitalálom mit csinálunk meg közösen.

    VálaszTörlés