2012. augusztus 20., hétfő

Júliusi esőzések után

Van, hogy az embernek nincs kedve naplót írni. Így fordulhatott az elő, hogy behalt látszatott kelt ez a blog. Pedig nem. Még nem.

Július egész csapadékos volt a Bakonyban és Észak-Dunántúlon. A kis patakokat hanyagolni kellett mert ezek a 10-30mm-es záporok igencsak felkavarták a vizeket. Az első hétvégén mikor megvolt az esély egy jó pecára , már ki is kértem magam a családtól egy délelőtre. Sajnos jött egy melegfront. Enyhe, de állandó déli széllel. Ez a tavi pecások szerint nem jelent semmi jót, de én nem hittem benne.
az első gödör azonnal domit adott
  
most nem jöttek a sügerek nagy számban ( déli szél?? )

"albino" domi
 
azért a víz nem ennyire tiszta, hogy kifehérítsen egy domit
 
az ajándék sebes , csak kitartóknak
Hogy valami nem stimmelt az idővel  arra talán a legjobb bizonyíték, hogy csak két sügeret fogtam. Vannak napok mikor koncentrált horgászattal 30 felett is lehet fogni egy nap. Szóval ezen a kora augusztusi napon, senkitől sem zavartatva "ennyire futotta".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése