Nagyon frappáns kezdést akartam ide írni, de csak a szándék van meg... a tehetség ellenben hiányzik. Vagy csak közhelyeket tudnék elpufogtatni mint : Ember tervez, Isten végez.
Egy kis patakra indultam horgászni, megkeresni a mélyebb gödröket melyben a nagyobb domolykókat sejtettem. Most kicsit többet kellett utaznom, de a víz annyira csodás, hogy minden egyes kilométert és forintot megér. Nem készültek fotók vízről és a környezetéről, mert akik figyelik és óvják ezt a kis vizet azok megérdemlik, hogy ne kerüljön nyilvánosságra. Nem mintha ez a blog milliókhoz vagy akár tízezrekhez jutna el, de mint tudjuk a net emlékezete kitörölhetettlen.
Rengeteg kis domit láttam, s míg nem kezdett szemerkélni az eső addig táplálkoztak is rendesen. De én nem rájuk fentem a fogam, így a legyes motyó maradt az autómban. Magamhoz vettem az UL St.Croix botomat és egy dobozt ( kis wobblerek, mini jigek és apró gumik ) s már kaptattam is felfele a patak mentén. Én nem tudom leírni ennek a kis víznek szépségét. Minden apró gödörből megriadt apró domik rajzottak ki, a mélyebb gödrök lakóit ellenben nem tudtam lépre csalni. Rengeteg a mederben a szerves anyag, a táplálék bőség elképesztő patak lakói számára. Ami az idili állapotok eléréséhez szükséges lenne az kb +10cm víz, mert így a nagyobb gödrök aljáról is azonnal összeszedte az összes csalim az elhullott leveleket ( a 0,8 grammos jig horgok is szántották néha a medret ). Felejthetetlen látvány volt néhány jégmadár röpte a víz felett, s jó volt látni azt a néhány vadkacsát (?) akik ijedtükben a legjobb helyeket tették tönkre.
Talán ez az első olyan pecám idén mikor egy pillanatig sem bántam , hogy nem fogtam halat. Tavasszal biztosan vissza térek, addigra a nagyobb domik is jobban mutatják majd magukat.
Megebédeltem egy helyi kis kifőzdében, s nagyon meglepődtem hogy az ott töltött fél órában én voltam az egyetlen vendég. S ez nem a kaja miatt volt, ha optimista akarok lenni akkor betudom a nagy karácsonyi készülődésnek.
Délutánra is volt tervem, így nem időzhettem tovább mert hamar sötétedik még néhány hétig...
Egy kis patakra indultam horgászni, megkeresni a mélyebb gödröket melyben a nagyobb domolykókat sejtettem. Most kicsit többet kellett utaznom, de a víz annyira csodás, hogy minden egyes kilométert és forintot megér. Nem készültek fotók vízről és a környezetéről, mert akik figyelik és óvják ezt a kis vizet azok megérdemlik, hogy ne kerüljön nyilvánosságra. Nem mintha ez a blog milliókhoz vagy akár tízezrekhez jutna el, de mint tudjuk a net emlékezete kitörölhetettlen.
Rengeteg kis domit láttam, s míg nem kezdett szemerkélni az eső addig táplálkoztak is rendesen. De én nem rájuk fentem a fogam, így a legyes motyó maradt az autómban. Magamhoz vettem az UL St.Croix botomat és egy dobozt ( kis wobblerek, mini jigek és apró gumik ) s már kaptattam is felfele a patak mentén. Én nem tudom leírni ennek a kis víznek szépségét. Minden apró gödörből megriadt apró domik rajzottak ki, a mélyebb gödrök lakóit ellenben nem tudtam lépre csalni. Rengeteg a mederben a szerves anyag, a táplálék bőség elképesztő patak lakói számára. Ami az idili állapotok eléréséhez szükséges lenne az kb +10cm víz, mert így a nagyobb gödrök aljáról is azonnal összeszedte az összes csalim az elhullott leveleket ( a 0,8 grammos jig horgok is szántották néha a medret ). Felejthetetlen látvány volt néhány jégmadár röpte a víz felett, s jó volt látni azt a néhány vadkacsát (?) akik ijedtükben a legjobb helyeket tették tönkre.
Talán ez az első olyan pecám idén mikor egy pillanatig sem bántam , hogy nem fogtam halat. Tavasszal biztosan vissza térek, addigra a nagyobb domik is jobban mutatják majd magukat.
Megebédeltem egy helyi kis kifőzdében, s nagyon meglepődtem hogy az ott töltött fél órában én voltam az egyetlen vendég. S ez nem a kaja miatt volt, ha optimista akarok lenni akkor betudom a nagy karácsonyi készülődésnek.
Délutánra is volt tervem, így nem időzhettem tovább mert hamar sötétedik még néhány hétig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése