2012. március 26., hétfő

Küszködés

Hétvégére kaptam kimenőt mert elég sok mindent elintéztem a héten, úgy látszik a "papucs" létnek is vannak előnyei. Mivel a barátaim Délegyre mentek viszonylag nagy társaságban ( hazai menők, tv, külföldi vendéghorgászok ) én már nem akartam ott lábatlankodni, gondoltam megpróbálkozom egy hard-core legyezéssel a malom csatornán.

A csatornának hívogatóan hatalmas domolykói vannak és rengeteg vörösszárnyú, bodri , domi és némi sügér úszkál az ivóvíz tisztaságú vízben. Erről a vízről tavaly már írtam, soha sem szórta két kézzel a halakat a horgász számára.  A múlt évben akkor jártam itt többször, mikor dús volt a vegetáció. Akkor sem lehetett dobni könnyen ( egyátalan nem ) , de legalább a bokrok fák mögött el lehetett rejtőzni és onnan eregetni a nimfákat és polikat a domolykóknak. Több órát töltöttem el akkor csalánban, ökörfark-kóró társaságában, hogy a megzavart domik visszatérjenek és leszedjék a legyeimet.

Idén korán keltem, fényváltásra már a parton voltam de a korai időpont még alacsony ( 5C-t mutatott a kocsi hőmérője ) hőmérséklettel párosult, nem volt a legyekre és nimfákra jelentkező. Most kicsit lejjebb mentem a hídtól, ott még soha nem jártam a terep is jobban hasonlított egy csatornához ( a magas part eltűnt, több nádas, lassúbb víz ).

Amint jobban feljött a nap, visszatértem a hard-core részhez, látott halra akartam horgászni. Itt a csatorna kb 4m magas, meredek partoldalak közt folyik 1-1.5m szélességben, melynek felét már most is növényzet borít. Idén lehet megkotorják a vizet, a magas parton már kivágták a fákat, de a partoldalban még mindig ott vannak a csupasz bokrok. A part szélet csak kúszva , mászva lehet megközelíteni de nekem még nem megy a fekve dobás így szinte mindig megzavartam a 10-20  domiból és 50-100 vörösszányúból/bodriból álló rajt.


5 óra peca, de az érzés megfizethetettlen

Szóval ez így ment felfelé araszolgatva vagy két órán keresztűl, mikor elértem végre egy kiszélesedést ahol dobni is lehetett és tele volt a kis medence hallal. Láttam küszöket is, így egy 15-ös horogra kötött hangya utánzatot tettem fel. Ezt elsőre leverte egy kis küsz, lefényképeztem de nem gondoltam volna, hogy aznap ez lesz az összes zsákmányom. Nem tűnt úgy, hogy megzavarta volna a halakat ez a kis intermezzo , továbbra is szedegettek a küszök , a bodrik félrevonultak az árnyékba míg a domik beálltak a sodrásba ( nagyon bánom, hogy nem készítettem videot, ritkán láti ekkora halsűrűséget hazai vizeken [ a giga domikat így ki hiszi el?? ] ).  Itt is makacskodtam egy kicsit, domit akartam fogni MINDENÁRON ! Több száraz léggyel próbálkoztam, voltak észbontó lekövetéseim de a domik nem akartak elcsábulni. Ezután az árnyékba húzódó bodrikat/vörösöket vettem célba minden féle nimfával de kapást nem tudtam kikényszeríteni.

Egyre melegebb lett nekem meg felforrt az agyvizem , így fél 12 után összecsomagoltam és elindultam haza. Jó kis hely ez a csatorna, mindig helyreteszi az ember túlzott önbizalmát és megmutatja, hogy ki mennyit ér. Néha arra gondolok, hogy előveszem a porosodó spiccbotomat és "kigilisztázom" Őkelmééket, de ez csak egy kósza ötlet marad.

Remélem a kotrógépek nem érnek el még ide idén, így még lesz alkalmam letesztelni a tudásomat ( fellengzősen hangzik ) és mások is megtehetik. Szurkolok nektek, hogy jobban sikerüljön mint nekem.

3 megjegyzés:

  1. ami a keso esti oraban kimaradt:

    hiaba lopakodsz egy-egy szep latott hal moge ovatosan , s meg eselyed is van esetleg dobni, mert egy talpalatnyi arnyekos reszrol kivagodik egy domikbol allo ovodascsoport es maris szetkergeti a megcelzott domikat...

    neha a nagy egyedszam es suruseg is a horgaszok ellenfele :(

    VálaszTörlés
  2. Szia Pali!

    Fotókat nem készítettél a vízről? Ha van, rakhatnál fel párat.
    Köszi!
    Szia.
    I.J.

    VálaszTörlés
  3. sajnos nem, nem volt kedvem... amit anno a Bence tett fel nalad azzal a resszel semmi gond... de itt... ha arra jarok megint majd keszitek videot is

    VálaszTörlés