2012. október 9., kedd

Azok a csodálatos sebes pisztrángok - szezon záró 2012


Véget ért az idei pisztráng szezon itthon Magyarországon. Még soha nem horgásztam külföldön ezekre a halakra, de szerencsés vagyok mert a "közelemben" több olyan víz is van ahol megtalálhatóak ezek a csodálatos halak. Többen nem szeretik az itthoni legyezést sebes pisztrángra mert e patakok kicsik, "koszosak", benőttek a szlovén, bosnyák, osztrák, szlovák vizekhez képest. A hazai vizeken ritka, hogy 5m felett kell dobni, ellenben zsebkendőnyi helyre kell a legyet varázsolni a növényzet közül és egyetlen óvatlan mozdulat a parton vagy a vízben és már felejthető is az a szakasz.

Több olyan hely is van itthon ahol egyre szebb állomány alakul ki sebes pisztrángból, mert nem ismerik s nem is horgásszák ezeket a vizeket. Sajnos a sebes pisztráng legnagyobb ellenfele maga az ember. Amint kiderül, hogy egy vízből pisztrángot fogtak , megelevenedik a part és akkor Isten kegyelmezzen minden élőlénynek. Akkor mindent visznek az emberek. Ha nem sikerül pisztrángot fogni akkor viszik a sügereket, domikat. Így "írtották" ki a Zalából a domolykót is. Évekkel ezelőtt nem volt ritka a 2kg-s példány sem, s mióta ősszel telepítenek sebest, azóta már kilométereket kell gyalogolni egy-egy domolykó megakasztásáért is.

Na de most itt az idő beszámolni az idei utolsó pisztrángos legyezésről ( remélem külföldre még eljutok ). Szombat reggel indultam nyugati irányba, célom  két patak volt. Délelőtt találkoztam Zalán barátommal s kapott tőlem egy botot, gázlót és néhány legyet. Elláttam némi jótanáccsal, megmutattam hogyan kellne dobni ( persze a magam módján, nem akarok és nem is tudnék tanítani én senkit... érdemes venni néhány leckét a profiktól ) aztán szétváltak útjaink.

Kedvenc kis vizemen nem történt igazából semmi különleges, azt kaptam amit vártam ettől a víztől. Sajnos újra a sügerek domináltak, hihetetlen mennyiségben vannak jelen. Két sebest sikerült fognom, úgy tűnik azonban nem sokat nőttek a tavaszi telepítés óta. Nem tudom hogyan fogják túlélni a telet ebben az alacsony vízben, miközben  sügér hadakkal kell megkűzdeniük minden egyes falatért.

nimfázott sügér

az első sebesem

második sebes pisztráng, Ő jobb bőrben volt
Sajnos történt velem egy kis balaset, eltörtem az #5-ös G-loomis spiccét dobás közben. Hátra lendítésnél fennakadt egy ágon ( ami már megtörtént elég sokszor ) , s előre lendítésnél már tört is a toldás felett. Majdnem itt ért véget a pecám, de közben Zalán megfogta a maga sebesét és már indult is haza, így még dobálhattam a könnyebb botommal. Most bevetettem magam az igazi dzsungelba, olyan helyekre ahol még nem is jártam. Sajnos sügereken kívűl nem találkoztam más hallal, kissé érthetettlen. De jövőre kap a patak egy kis tuningot, remélem így több kaja lesz és a pisztrángok átveszik a hatalmat.

Délutánra hivatalos voltam egy "titkos" vízre. Volt bennem némi szorongás mivel ott jócskán erősebb és nagyobb halakra kellett számítanom és a maradék #3/#4 botom nem biztos, hogy elégnek bizonyul. Útközben összeszedtem egy jobb első defektet is, szóval ekkor úgy gondoltam : ez nem az én napom.

Azért még fényes nappal megérkeztem, ahol a patak kezelője igen kedvesen fogadott. Az autóban ülve elmondta a helyi szabályokat. A szakáll nélküli horgok használata természetes, vízben állva horgászni nem szabad. A megakasztott halat meg kell szákolni, de a vízből kivenni TILOS! A szákban kell megszabadítani a horogtól, majd elengedni. Fárasztás közben lehet a vízbe menni, ha szükséges.

E szabályok alapján egyedül horgászva igazán nehéz jó képeket csinálni, ez kicsit elszomorított de abszolút érthetőek és respektálhatóak ezen szabályok. E "nehézségeket" bőven kárpótolta az a halbőség amit tapasztaltam. Mindenhol csak sebest fogtam, "sajnos" sok volt az idei és tavalyi ivadék, így sokszor tovább  álltunk, hogy ne zavarjuk Őket. A vége felé belefutottunk néhány nagyobb példányba is, de ekkor ért a sokk... ezek nem a legnagyobbak voltak, bőven vannak termetesebb darabok is. Hála a szigorú ellenőrzéseknek, szabályoknak és a ritka horgászatoknak. Mennyit tud egy hazai víz, ha nem tapossák egymás sarkát a horgászok a parton és szigorú szabályok ( és ellenőrök ) védik a halat!
sebes pisztráng

nimfa ( fehér gyöngy, kis súlyozás, fácán farok segmens, drót )

harminc körüli

Szóval itthon véget ért az életem első teljes sebes pisztráng szezonja, nem fogtam sok sebest egy-egy horgászat alatt ( kivétel ez a szezon záró mely igen huszárosra sikeredett ) ellenben soha nem volt betli. Reméljük jövőre jobban el leszünk látva vízzel , mert a nagyobb víztest nagyobb életteret is jelent a halaknak mely esélyt ad nekink nagyobra nőni és megmaradni. Nagyon féltem a hazai pisztrángos vizeket a tilalmi időszaktól. Ekkor vonulnak a halak ívó helyeket keresni, s  ilyenkor jóval védtelenebbek amit az orvhorgászok igyekeznek kihasználni. Remélem szilveszterkor újra a vízparton lehetek és találkozom majd azokkal a halakkal amiket elengedtem az idei szezonban.

3 megjegyzés:

  1. Szép halak! Külön köszönet a légy megmutatásáért!

    VálaszTörlés
  2. Pedig sokkal jobb a kérdőjel légy :)

    VálaszTörlés
  3. Szeretem a kalandjaid olvasni, mindig érdekes helyeken horgászol, na és ezek a pisztrángok, ezek csodálatos szép halak!

    VálaszTörlés