2012. február 29., szerda

Szlovenia marciusban ???

Márciusban az ünnepet nem itthon tartjuk, hanem elemgyünk Szlovéiába ( Rogla) síelni. Eddig mindig februárban voltunk, mikor általános horgászati tilalom van az országban - kivétel galócára - ha jól tudom. Ha családi síelés a program, akkor azért igazán hard-core dolog lenne lelépni egyet galócázni, így nem is tettem ilyet az elmult években. Főleg úgy, hogy ezekhez a programokhoz guide is dukál, így már túl sok szervezést ígényelt volna eddig ez a program.

Ellenben márciusban már szabadulnak a vizek, s itt Zrece mellett folyik a  Dravinja nevű kis folyó ( egy felső Zala méretű folyóról van szó ) amit többször megnéztem esténként sielés után..

Idén már úgy készülök, hogy 1 napot a vizen fogok tölteni, mert megtaláltam azt az egyesületet mely jegyet ad ki a folyóra. Emailben tettem fel kérdéseket, remélem tudnak rá válaszolni , mivel a honlapjukon egy árva angol szó sem szerepel ( a szállodában is 1-2 ember beszél angolul, ellenben mindenki tud németül amit viszont én nem  bírok:( ). Az eligazodáshoz a honlapon sokat segített a MSFT fodító programja. Jobban működik a nagy testvér szlovén-angol fordítója,  mint a Google magyar-angol része.

Na de térjünk a lényegre... Ez a kis folyó Zrece alatt tele van domolykókkal, míg felette van a pisztrángos szakasz ( elsősorban sebes, másodsorban szivárványos pisztrángok élnek a vízben ). Slovensko Konjice-ben van olyan szakasz amely kíméleti terület, ügyes megoldás arra, hogy miként lehet a városban együtt élni a természettel.





Dravinja ( forras: WDICT )


Dravinja ( forras: WDICT )

Amint kapok választ azonnal beszámolok a túra szervezésenek előkészítéséről, s reményeim szerint később a fogott halakról is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése