2012. március 19., hétfő

Újabb próbálkozás Dél1házán.... nomen est omen?

Miután véget ért a szlovén síelős horgászatom, még kaptam vasárnapra egy fél nap kimenőt. A barátaim az előző hétvégén kint jártak és szépen fogták a halakat így én is nagy bizalommal tekintettem a horgászatom elé ( csak azt felejtettem el, hogy a 4 napos hétvége miatt, már jócskán összeszurkálhatták a halakat és a szél sem csillapodott ).  Két botot tettem össze, a daiwa-t és a kis pulse-t. Mindkét botot 2000-es Zauberrel szereltem és 6-os nanofil zsinórokkal voltak feltöltve a dobok ( előkének flourkarbon zsinórokkal ). A pulse-ra texas riget terveztem, gondoltam a 10C alatti vízben inkább a fenéken kell keresni a halakat. A daiwa-ra pedig wacky rig került, egy próbát megér. Ezek a módszerek kifejezetten fekete sügérre lettek kitalálva ha jól tudom, így nem érhetett az a vád sem, hogy süllőre, csukára horgászom.

Néha a nagy kapkodásban olyan hátrányt tudok összeszedni már az indulásnál ! Most is sikerült a polár szemüvegemet otthon hagyni, így sokszor csak meresztgettem a szememet a napsütésben...

A horgászat első felében csak egy óvatos lekövetést tudtam kicsikarni, a 15cm-es féreg utánzatomat egy kb hasonló méretű fekete sügér követte csak le. A naphal ivadékokon kívül azonban csak egy kis csapó mutatta magát a horgászat első felében. Tavat váltottam és az egyik átjáróhoz vándoroltam át ahol a hídról rengeteg apró halat láttam. Ekkor arra gondoltam, hogy talán lehet a nádasok tövében néhány csapó sügér így átszereltem mini drop-shot csalira. A kis csali változást hozott a nap végére, néhány dobás után megszánt egy kisebb feketesügér és eltrafálta a mini DS csalimat. Igazán jókedvre derített a kis vitéz, mert a téli NFLS horgászatok után már nem akartam úgy a gyerekeim elé állni, hogy az apjuk csak a "drága" idejét csak zsinóráztatásra használja. Tudjuk, hogy az NFLS-ek bőven benne vannak e hobbiba, de a családtagok csak látják értelmét a hobbinknak ha fogunk is halat.

gyönyörű színekben pompáznak a feketesügerek



kicsi a hal, de eltűnik a szájában a 4cm-es csali



a cseh "csodacsali"


Miután ezen a részen nem tudtam több kapást kicsikarni elindultam arra a részre ahol eddig mindig fogtam halat, s merre a csapó sügeret is láttam. Gondoltam, ha belefutok egy sügér rajba akkor legalább szórakozom egy jót. 

A stégek lábainál a kisebb feketesügér példányok igazán komálták a csalimat de nem tudták felvenni, a 4cm nekik sok volt. A közepes példányok is többször lekövették a csalit, de valószínűleg nem voltam elég lassú így nem tudtam elaltatni a halak gyanakvását vagy a csali volt nekik túl kicsi így nem érte meg a további vesződséget? Talán soha nem fogom megtudni...

A Nap már nagyon alacsonyan járt mikor az árnyékos részről kivágódott egy karcsú test és közelről vizslatta a csalimat. Kicsit megremegtettem a botom spiccét mely táncra keltette a kis csalimat. Ennek már nem tudott ellenállni a halam, odatörölt neki. Egy kis süllőt akasztottam meg, mely azonnal visszakerült a tóba néhány fénykép után.


na ne már!!!

jövőre már méretes lesz

Lassan lement a Nap, még egy darabig próbálkoztam de semmi esélyem sem volt. Úgy látszik nekem ez a tó még nem akar többet adni egy feketesügérnél, még nem fektettem bele elég energiát és időt. Remélem idén azért kijár majd néhány 30cm feletti példány is, mert az eddig fogott méretek még nem adták meg azt a fárasztási élményt amit ennek a halnak a horgászata ígér.

5 megjegyzés:

  1. A filmekből leszedett infókra alapozva, szerintem is csak időre van szükség. Nekem az jött le, hogy meg kell dolgozni a fekákért. Előbb utóbb meg lesz az a 30+os neked is.

    VálaszTörlés
  2. Szép volt, Pali! Gratulálok a halakhoz! Ahogy melegszik a víz, egyre jobbak lesznek az esélyek. Mostanra - hála jó helyismerettel bíró önzetlen barátaimnak - én is felfedeztem pár helyet, a többi meg kísérletezés kérdése. Ha együtt megyünk, tegyél fel azért egy vastagabb zsinórt. Egy 30 centi feletti halhoz szükség lehet rá, főleg ha az ágak közül kell kikényszeríteni.. ;)

    VálaszTörlés
  3. Koszi fiuk!

    azert a 0.06-os nanofilnak birnia kell ezeket a halakat elmeletben, de lehet igazad van es nem erdemes kockaztatni. Lehet az egyik dobra felrakok valami vastagabbat, bar eleg rosszul lehet ezeket csomozni :(

    VálaszTörlés
  4. Pali, én Délegyen a multis szerkón 0,28-as fluorkarbont használok főzsinórként, természetesen arra megy a kapocs, vagy a horog. Csomózással még sosem volt gondom (palomar és clinch), szakadással sem. Nem is a halak miatt írtam, hanem a beszakadt fák, stéglábak, kövek miatt.

    VálaszTörlés
  5. tudom Aurel, de en azert vagyok olyan meresz mert meg nem szakadtam be, most meg nem kell tartani a novenyektol. Sok akadot meg nem talaltam meg. En a multis cuccra meg nalad is vastagabb fluort tettem, mert a mondak szerint igy kevesbbe lehet feszket dobni. Sajnos lehet... :) kettot is :) kellene egy tanar nekem ehhez a modszerhez, de egyenlore sajnalom ra a rovid idomet...

    VálaszTörlés