Miután elvittem a srácokat a suliba, elugrottam egy munkafüzetért a könyvesboltba. Ennek Áron fiam biztosan nem fog örülni, mert mint modern kori inkvizítor ezt fogom felhasználni a napi kínzásokhoz. Mivel volt még időm a suli végéig, így arra az elhatározásra jutottam, hogy a Hárosi-öböl sügereit és kősüllőit fogom tesztelni.
A megfelelő felszerelés már az autómban pihent, mert még hétfőn összepakoltam mindent a sügerek ellen. Miért is? Aurél barátom Borsodba készült horgászni és bekértem magamat harmadiknak, így hétfőm már össze raktam a felszerelést , s bent pihent az autó titkos rekeszében.
Valahogy soha nem jön be nekem a Hárösi-öböl halőrének a stílusa, annyira lekezelő, felületes. Ha az ember napijegyet vesz akkor joggal várja el, hogy vendégnek tekintsék. Itt a vendéglátók - szerintem - nem eléggé udvariasak és segítőkészek. Vagy lehet én vagyok unszimpatikus?
Kedd délelőtthöz képest minden stégen többen ültek. Míg az első stégeken inkább keszegeztek a sporttársak, addig az utolsó stégen 8 horgász nyomorgott babahalakkal kősüllőre vadászva. Láttam, nem sok babér terem majd számomra ( a solunáris táblázat sem kecsegtetett semmi jóval ) a mai napon, de ha már ott vagyunk akkor töltsük el az időt a jó levegőn.
Kezdetnek megpróbáltam a felszín alatt balint fogni, mert sok kishalat láttam s kisebbeket fogtak is a stégek közelében a keszegezők. Sajnos nem sikerült a bravúr a novemberi hűvösben.
Két stég volt üresen , itt jó sokáig próbálkoztam mindenféle színű és méretű DS csalival, de még egy árva kapásom sem volt. Egyre gépiesebben végeztem a dolgomat, ebben már semmi élvezet nem volt. Nem mondhatnám , hogy élveztem a táj szépséget ( aki járt már a hárosin az tudja miről beszélek) s az idő sem volt kellemesnek mondható. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy még mennyit kell aludni a pisztráng szezon kezdetéig, hogy újra az erdőt és a patakpartot járhassam a legyes botommal. Megint a tavaszt várom, mikor a vízben állok és tudom, hogy a halamnak ott kell állnia a KŐ mögött.... De a nyirkos, ködös idő lassan a csontomig hatol és visszaránt a jelenbe.
Nem leszek szemérmes, felmegyek a babahalazók közé és én is lógatom a műcsalimat. Akkora a sűrűség, hogy a két csónak közt egymástól 50 centire áll a két horgász úszója. A "helyi öregek" tudják a tutit, csak Ők fognak azon a bizonyos két négyzetméteren. Nem tudom mi van lent a közel négy méteres mélyben, de a tuti helytől 1 méterre már senki sem fog halat, pedig az Ő kis csalihaluk is ugyan abból a vödörből került ki.
Én sem fogtam semmit... pedig vadul kipróbáltam minden színt, méretet, farok kiképzést. Indulni kellett, a stég hídján még újra megpróbáltam... egy 8cm hosszú rapture villás farkú fehér DS csali volt fent amit egy 15cm-nél nem nagyobb sügér gyötört be a szájába. Klasszikus értelemben nem egy NFLS peca lett a vége, de a feeling-je alapján sajnos igen.
Még kedvem sem volt lefényképezni , megszabadítottam a csalitól és útjára engedtem halamat. Hozzá kell szoknom ezekhez a pecákhoz, hacsak nem akarok csukázni melynek igazából most jött el a szezonja.
Talán idén ez volt az első pecám amikor nem derített jobb kedvre egy három órás peca. S szerintem ez nem a fogott halak számától alakult így, inkább a víz nagysága "rémített" meg pedig ez nem is a Nagy Duna.
Valahogy soha nem jön be nekem a Hárösi-öböl halőrének a stílusa, annyira lekezelő, felületes. Ha az ember napijegyet vesz akkor joggal várja el, hogy vendégnek tekintsék. Itt a vendéglátók - szerintem - nem eléggé udvariasak és segítőkészek. Vagy lehet én vagyok unszimpatikus?
Kedd délelőtthöz képest minden stégen többen ültek. Míg az első stégeken inkább keszegeztek a sporttársak, addig az utolsó stégen 8 horgász nyomorgott babahalakkal kősüllőre vadászva. Láttam, nem sok babér terem majd számomra ( a solunáris táblázat sem kecsegtetett semmi jóval ) a mai napon, de ha már ott vagyunk akkor töltsük el az időt a jó levegőn.
Kezdetnek megpróbáltam a felszín alatt balint fogni, mert sok kishalat láttam s kisebbeket fogtak is a stégek közelében a keszegezők. Sajnos nem sikerült a bravúr a novemberi hűvösben.
Két stég volt üresen , itt jó sokáig próbálkoztam mindenféle színű és méretű DS csalival, de még egy árva kapásom sem volt. Egyre gépiesebben végeztem a dolgomat, ebben már semmi élvezet nem volt. Nem mondhatnám , hogy élveztem a táj szépséget ( aki járt már a hárosin az tudja miről beszélek) s az idő sem volt kellemesnek mondható. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy még mennyit kell aludni a pisztráng szezon kezdetéig, hogy újra az erdőt és a patakpartot járhassam a legyes botommal. Megint a tavaszt várom, mikor a vízben állok és tudom, hogy a halamnak ott kell állnia a KŐ mögött.... De a nyirkos, ködös idő lassan a csontomig hatol és visszaránt a jelenbe.
Nem leszek szemérmes, felmegyek a babahalazók közé és én is lógatom a műcsalimat. Akkora a sűrűség, hogy a két csónak közt egymástól 50 centire áll a két horgász úszója. A "helyi öregek" tudják a tutit, csak Ők fognak azon a bizonyos két négyzetméteren. Nem tudom mi van lent a közel négy méteres mélyben, de a tuti helytől 1 méterre már senki sem fog halat, pedig az Ő kis csalihaluk is ugyan abból a vödörből került ki.
Én sem fogtam semmit... pedig vadul kipróbáltam minden színt, méretet, farok kiképzést. Indulni kellett, a stég hídján még újra megpróbáltam... egy 8cm hosszú rapture villás farkú fehér DS csali volt fent amit egy 15cm-nél nem nagyobb sügér gyötört be a szájába. Klasszikus értelemben nem egy NFLS peca lett a vége, de a feeling-je alapján sajnos igen.
Még kedvem sem volt lefényképezni , megszabadítottam a csalitól és útjára engedtem halamat. Hozzá kell szoknom ezekhez a pecákhoz, hacsak nem akarok csukázni melynek igazából most jött el a szezonja.
Talán idén ez volt az első pecám amikor nem derített jobb kedvre egy három órás peca. S szerintem ez nem a fogott halak számától alakult így, inkább a víz nagysága "rémített" meg pedig ez nem is a Nagy Duna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése