2013. június 18., kedd

Zagyva...életem domija

Az árvizi védekezés után s az igazi nyár előtt volt egy "lyukas" napom. Azon morfondíroztam, hogy nyakamba kapom a belly-t és irány a D1 vagy a Sió. Ekkor hívott Joci barátom és a Zagyvára invitált. Másnap hajnalban már kettőnk allatt zabálta a kilométereket az autó. Már régen horgásztunk együtt, akkor egy zagyvai betlit tudtunk közösen felmutatni. Az autóban derült ki, hogy az alsó szakaszon a Zagyva kint van a füvön, így nem sok jóval kecsegtetett a csütörtöki kaland. Ekkor azt gondoltam, a Sió jobb választás lett volna...

Az első helyen láttuk, hogy el van eresztve a víz. A zsilip alatti víz rohant, s közel sem volt tiszta, így felfelé indultunk. A mederben max térdig ért a víz, míg a szélben 50-60cm volt a mélység. Én a legyes botot választottam, míg Joci barátom a pergető botja mellé tette le a voksát ( próbálta volna máshova :) nincs is legyes cucca....MÉG ).
Eléggé izzadságszagúra kerekedett az első szakasz a számomra, mert egyre erősödött az északi szél, így az #5-ös botomnak sem vettem nagy hasznát a felfelé gázolás során. Sajnos még életre utaló jelet sem láttunk, pedig valahol ott kellett volna lennie a domiknak és a zagyvai balinoknak.

Feljebb néztünk, itt egy spori már megfogta a maga nagy domiját s lassan készülődött, míg én továbbra is úsztattam a magam nedves legyeit, streamereket és nimfákat. Miközben láttam halakat fordulni, semmi eredménye nem volt a legyeimnek. Még a sokat bizonyított nedves legyem is betlizett :(.

Mielőtt tovább indultunk volna, kaptam telefonos segítséget :) Ha látok mozogni halat, akkor ne adjuk fel és dobáljunk míg szóra nem bírjuk a vizet. Pergető botra váltottam ( St Croix 1-7gr, nanfil 0,04 és Daiwa Lexa 1500 ) és leúsztattam egy Salmo Hornet BT-t , majd a sodrás szélén lassan visszahúztam. Életem domiját akasztottam, aki nem nagyon forszírozta a védekezést sajnos. A kb 44cm-es domit simán "kitekertem" a 0,04-es nanoval a zúgón keresztül. Egy 25cm-es sebes nagyobb ramazurit csinál, mint amit ez a domi művelt.

szép nagy :)
A fenti részeken volt még több lekövetésem, fogtam az aprajából néhányat, de a reggeli "nagy" attrakciót már nem sikerült meghaladni.
az átlagos domik fentről
A jólvégzett munka örömével ültünk be egy helyi fogadóba, s a ropogós kacsamell párolt káposztával méltó volt a nap befejezéséhez. Abban maradtunk Joci barátommal, hogy legközelebb vagy az Ipolyt vagy a Siót vesszük célba ( hogy utánna megint a Zagyva legyen a célpont ).
szemét nélkül nincs hazai folyó... ennek eltakarítása nem a vízkezelő dolga?

szép ahol még a természet az úr

kicsit kakós, de már horgászható

meredek part... nem a folyó ásta magát ennyire mélyre :(

békés falu


1 megjegyzés: