Amikor elkezdtem a blog írásról gondolkodni, akkor arra gondoltam néha írok a befektetésekről, pénz és részvénypiacokról. A blog címében ezért szerepel a befektetés, de erről a témaról ritkán írok mert igen érzékeny téma, nem szeretnék tanácsot adni mert a végső döntést mindenkinek magának kell meghozznia.
Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok oda a mostani kormányért mert az ellenzéki ideje alatt a mostani politikusi elit mindent megtett, hogy az akkori kormány ne tudja korrigálni a hibáit ( volt bőven hiba, tehetettlenség, sodródás ) , s evvel még mélyebbre lökte az országot. Mindezt abból célból, hogy minnél nagyobb legyen a kiábrándultság és az Ő győzelmük. Biztos voltam benne, hogy a kormány folytatni fogja a piacellenes politikáját (1998-2002), s marad a populista retorika. Ellenzékben annyira lezárta a kormány mozgásterét, hogy biztos voltam benne, hogy ebből Ők sem tudnak szabadulni.
A hazugságokra már fény derült a nyugdíjpénztárak államosításánál, a múlt héten majdnem sikerült bedönteni a bankrendszert ( van igény a bankok szivatására ) de hála Istennek szépen szigorítanak a feltételeken, így már nem fog annyira fájni de nem is segít sok rászoruló emberen :( . A kár így is nagy, ha szerencsénk van akkor átmenetileg. Reméljük a tőke természete szerint - ha van üzlet válallja a kockázatot a nagyobb haszon reményében - újra lesznek befektetések, de már nagyobb elvárt hozam mellet ami nekünk több költséget jelent.
A blog címe idézet s az origo szerint ez egyenesen a KEDVES VEZETŐ szájából hangzott el, abból a szájból mely még soha nem hazudott. Azt hiszem szeret különböző dakota mondásokat idézni... Én inkább egy magyart tudnék ide tenni:
A hazug embert előbb utol érik, mint a sánta kutyát.
Most érték utol.... az ÁFA emelése pont a szegényebb embereket érinti, az adójóváírás kivezetése jelentős összeget vesz ki majd havonta a zsebek többségétől, a forint gyengesége növeli a törlesztőrészleteket... ellenben nincs szó arról, hogyan alakítják át a kiadási szerkezetet, mely előrébb visz minket.
Nagyon sajnálom, hogy a félelmeim valóra vállnak mert azt jelenti, hogy újabb éveket vesztegetünk el. Ha a költségvetést sikerül jövőre tartani, ha nem nő tovább az államadósság akkor egy kis lépést tettünk előre, de már talán mindenki TUDJA, hogy Ő is átveri a zembereket.
Lehet a piacokat nem szeretni, de a piac az mi vagyunk az emberiség. A mi várakozásaink alakítják az árakat, vágyaink új termékeket hozznak létre és be is árazzák azokat. Csak ideig-óráig lehet kiiktatni az emeberek vágyait, de aztán elemi erővel sodor el a piac és megkéri az árát. Minnél tovább állsz ellen, annál magasabb az ár.
s jövőre már +27% Áfát fizetünk rá :(
Itt egy írás össz- és visszhangként:
VálaszTörléshttp://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2011/09/28/a_nagy_bankrablas/