2011. november 1., kedd

Szombaton Zalán barátommal egy napot töltöttünk el Délegyházán. Közösen megváltottuk a napijegyet, majd irány a tó. Nem siettünk mert a reggelek már párásak, ködösek, hűvösek. Abban bíztunk, hogy a felmelegedő idő és a napsütés meghozza a feketesügerek kapókedvét.

Hát nem így történt... Kezdem úgy érezni, hogy a polarszemüveg csak arra jó, hogy az ember megtanuljon rendesen káromkodni. Ketten bevetettünk minden létező csalit amit a szakirodalom feketesügeres csalinak vél. Minden létező módon mozgattuk, hátha a csalivezetés módszere kívánatossá teszi a csalikat. De semmi eredménye nem volt.

A horgászat közben láttunk 3 kg feletti csukát többet is ( az apróbbakból rengeteget ), én láttam egy közel kettes süllőt is és egy szebb mocsári teknőst is. Ja, persze renheteg fekete sügeret a 10cm példányoktól a 40cm-es példányokig.

Akkor kezdett gyanús lenni a dolog mikor a feketesügér raj szépen elúszott a velük szembe közlekedő jelentős számú küszraj között, alatt. Úgy látszik nem akartak enni, rablást sem láttunk, sőt a kiscsukákat is körülúszkálták a kishalak.

Miután már mindent kipróbáltam , feltettem egy barna twisztert amit a horgászboltban az engedély mellé vettem ( nem volt szívem csak engedélyt vennem ). Az első dobásra leverte egy kisebb feketesügér!


Azt hittük, hogy megvan a tuti csali, de attól kezdve újra semmi akció. Zalán barátom végül feltett egy kis kopytot, legalább néhány csapósügér reményében. Kitartása meghozzta számára a sikert mert volt egy jó fél óra mikor 3 feketesügeret is partra tudott terelni.

Úgy látszik, hogy Délegyháza nekem már csak 1-et jelent :( . De  annak igen örültem, hogy Zalán ilyen szépen fogott. Nagyon tetszett neki is a tórendszer, abban maradtunk, hogy jövöre újra megpróbáljuk de már csónakból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése